Ahogy teltek az évek, ahogy sokasodtak a könyvek a polcomon, az ágyam mellett, az íróasztalomon, a konyhában, a ruhásszekrényben, a pincében és mindenhol, egyszercsak körülvett mindenhol az érzés, hogy bármit a kezembe veszek, bármire emelem a tekintetem, minden tervezés eredménye. Persze ez globálisan nézve nem nagy felfedezés, ami viszont a tervezői világnézetemet illeti fenomenális volt. :)

Minél inkább beleástam magam a saját szakmámba, annál mélyebbről jöttem ki megint a felszínre, hogy levegőt vegyek. De bizony felmásztam a formatervezés, az ipari tervezés, a fotózás, a nyomdaipar, a könyvkötészet, a modellezés, a dekortechnika, a kiállítástervezés, a térrendezés hegyeire és elsétáltam mindenfelé, ami valahogy érintette a tervezés fogalmát. Sokáig nem tudatosult bennem mennyire része az életemnek és mindenki életének a tervezés és milyen alapvető fogalom, amiről gyakorlatilag nagyon keveset tanultam, és tudni nem is tudtam semmit. 

 

A kutakodásnak nyilván eredménye, hogy annyi, de annyi felfedeznivalót találtam. Ez természetesen csak jobban felcsigázta az érdeklődésemet. Bármilyen témával foglalkoztam, az első nagy téma fokozatosan lebomlott, hámozódott egy kisebb és még kisebb témává, olyan volt ez, mintha az atomot kerestem volna a rakott krumpliban, s a keresés közben felfedeztem egy csomó mást is. Csodás érzés volt megtanulni látni. Értéket a kicsi dolgokban.

 

Számomra az egyik legmegkapóbb tárgy a ruhacsipesz. Igen, igen, tudom elég elvetemülten hangzik, de speciell ez is egy hagymahántásos óra eredménye. 

 

Elkezdtem gondolkodni azon, hogy juthatott ez valaki eszébe. Na mondjuk a háziasszony elég könnyen bír erre válaszolni, hiszen a teregetés szélben elég kellemetlen. És tiszta sor, hogy azt valamivel rögzíteni kellett. De mivel? És az a valami hogy nézzen ki? Ki találta ki az elsőt? Annak milyen volt a formája? És ma miért pont ilyen?

A gondolkodásnak és a problémamegoldásnak milyen finom árnyalatai által jött létre ez a mindennapi tárgy?

 

Ez magyarázatot ad arra, milyen csoda lakik a tervezésben?

A weboldalra látogatók az oldal használatával elfogadják, hogy az cookie-kat használ a böngészési élmény fokozása érdekében.