Ez is egy olyan érdekes téma, amiről igen hosszan lehetne írni. De a lényege itt is egyszerű, mint bármely tipográfiai okfejtésnek: ez pedig az olvashatóság.
Minden egyes fontkészletnek van egy ideális sorköz mérete. Mire kell figyelni a sorköz beállításánál?
Nyilván arra, hogy elég helye legyen a betűknek elférni. Hisz vannak olyanok, amelyek felnyúlnak, és vannak, amelyek aláereszkednek.
Felnyűló betű pl a az „f“ és leereszkedő pl a „g“. Kérdezhetnénk azt is, hogy miért nem tudnak egy magasságban tervezni a betűket tervező mesterek. Ennek egyszerű oka van. Minél erősebben különbözik az egyes betűk formája, annál jobban megkülönböztethető az összes többitől. Minél jellegzetesebb egy betű formája, annál könnyebben tudja agyunk felismerni. Azok a fontkészletek pl, amelyek méretben keveset különböznek, romlik az olvashatóságuk. Természetesen azért nem elvetendőek. Ilyen például a Helvetica. Ha egy Helveticával írt szöveget látunk, olyan, mintha kis gyöngysort látnánk magunk előtt. Szépen kidolgozott, önmagában nagyon jól felismerhető betűsor. De hosszabb szöveg olvasásánál fáradhat a szem.
Viszont ezt is megkönnyíti, ha a sorközöket ideálisan választjuk meg. Nyilván van egy alapvető távolság. Ezt az értéket általában párban adják meg. Mondjuk 10/12 Garamond, ami azt jelenti, hogy a betű nagysága 10pt, sorköztávolság 12pt, tehát az átlövés 2pt. Ha mondjuk ez az érték 10/10 lenne, az azt jelentené, hogy a két sor között nincs plusz távolság, tehát ha a két sor között felülről egy „lefelé lógó“, alulról pedig egy „felfelé nyúló“ betű találkozna, akkor épp, hogy csak nem érintenék egymást. Így megtörténhet, hogy a felső és alsó sor betűi egymáshoz érnek és egy saját kis fehér tér alakul ki, ami lassítja a felismerést és az értést. Nem beszélve arról, hogy a fehér teret hódít. De erről majd egy későbbi bejegyzésben írok. :)
A lényeg az, hogy minden fontkészletnek van egy ideális értéke a sorközre, amellyel a lehető legjobb megértést célozzuk meg.